Az SM betegeknél az immunrendszer nem megfelelő működése okoz az agyban és a gerincvelőben károsodást, a koronavírus-járvány kezdetén a szakorvosok számára világszerte dilemmát okozott, hogy az immunrendszer működését befolyásoló SM terápiák közül melyeket folytassák és melyeket halasszák.
Amint az a Multiplex Magazin legfrissebb lapszámában olvasható, ahogyan gyűltek a nemzetközi tapasztalatok, úgy kristályosodott ki, hogy az SM-ben alkalmazott gyógyszerek többségénél a terápia változatlan folytatása a kisebb kockázat. Az SM betegséget rendszerint fiatalkorban, a húszas-harmincas életévekben diagnosztizálják, a betegek kilátásai jelentős részben azon múlnak, hogy az agynak és a gerincvelőnek mely részei, milyen mértékben és milyen gyorsan károsodnak. Vannak, akik akár évtizedeken át jó életminőségben együtt tudnak élni a betegséggel, másokat gyors leépülés fenyeget.
Az SM betegek bizonytalansága tükröződött a Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány által elindított segélyvonalra érkezett hívásokban is – számoltak be tapasztalataikról a hívásokat fogadó szakemberek. A lapnak nyilatkozó neurológus szakorvosok szavaiból kiderül: mivel a globális felmérések még zajlanak, így végleges és biztos álláspont még nem alakítható ki, ám eddig úgy tűnik, hogy az SM betegség és annak kezelése az esetek többségében nem jelent fokozott kockázatot a koronavírus-fertőzés lefolyását tekintve. Azt ugyanakkor hangsúlyozzák: az SM betegeket érintő esetszám azért is lehetett alacsonyabb, mert az autoimmun betegséggel élők valószínűleg nagyobb arányban betartották a járványvédelmi óvintézkedéseket. A pácienseket erre kérik a jövőben is. Azért is szükség van hosszú távon is az óvatosságra, mert ha lesz is védőoltás a koronavírus ellen, az nem biztos, hogy SM betegeknél is használható lesz.
Amint arról B. Papp László főszerkesztő beszámolt, a neurológiákon és a betegszervezeteken keresztül terjesztett ingyenes országos civil magazin foglalkozik a szorongás lehetséges csökkentésének pszichológiai módszereivel, beszámol a nemzetközi és hazai szinten egyaránt az online térben megrendezett SM világnapról, foglalkozik a nemzeti SM szervezetek nemzetközi összefogásával, egy magyar munkatárs portréján keresztül bemutatja az Európai SM Platform tevékenységét is. A korábbi lapszámok teljes terjedelmükben, szabadon letölthetők a www.msmba.hu/multiplex-magazin címen. Az országos lapot a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete adja ki.